7 perces édesburgonya

2016. február 5. Kovács András

Egy egyszerű gyorsan elkészíthető recept, mely hidegen is ízletes, tehát magunkkal vihetjük bárhova.

Hozzávalók:

  • 0,5 kg bio édesburgonya (ha bio akkor rajt hagyhatjuk a héját, ha nem akkor inkább ne. Sokkal alacsonyabb glikémiás terhelést ad a héjában található anyagok miatt.)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • tengeri só és bors ízlés szerint
  • 3 evőkanál extra szűz olíva olaj
  • 2 evőkanál őrölt tökmag
  • 2 evőkanál friss apróra vágott rozmaring

Válaszható hozzávalók:

  • Fél fej hagyma szeletelve
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • ¼  teáskanál őrölt szerecsendió
  • ¼ teáskanál őrölt szegfűszeg

Elkészítés:

Tegyünk fel egy lábosban kb. 2 cm vizet forrni. Amíg felforr, vágjuk fel apróra, vagy nyomjuk össze a fokhagymát, hagyjuk állni 5 percet, ez segít, hogy az egészségre pozitív hatásai előjöjjenek. Vágjuk fel az édesburgonyát kockákra, ha bio akkor ne hámozzuk meg. Tegyük a gőzbe az édesburgonyát, nem kell neki több idő, mint 7 perc. Gőzölés után tegyük egy tálba, és amíg még meleg adjuk hozzá az összes többi hozzávalót, és a szabadon választható hozzávalókat, ahogy szeretnénk.

Megosztom Share on Facebook11Share on Google+0

A teljes online felületért, a webáruházért, és a palántáink minőségéért én felelek. Növényorvosként szereztem diplomát, és azt szeretném, ha az egészségre számtalan módon kedvezően ható édesburgonyánknak egyre többen megtapasztalnák jótékony hatását. Kérdésed lenne? Tedd fel a chat fülön keresztül, és hamarosan válaszolok neked.

Feliratkoztál már a hírlevelünkre?

Kéthetente küldünk hírlevelet a legfrissebb tartalmakról.

Érdekelhetnek még...

Kapcsolódó termékek