Kutatók egy csoportja a modern technikát hívta segítségül, hogy végre választ találjanak egy igazán fontos kérdésre az édesburgonyával kapcsolatban.
Céljuk nem más volt mint, hogy kiderítsék az egyre több embert foglalkoztató kérdést: Hogyan készíthetjük el az édesburgonyát úgy, hogy a legtöbb tápanyagot megőrizhesse?
Tudományos kísérletekkel vizsgálták az egyes elkészítési módok édesburgonyára gyakorolt hatásait, majd kidolgoztak belőlük egyet, melyben ötvözték a különböző módszerek előnyeit, és igyekeztek elhagyni a hátrányokat. Így született meg a legegészségesebb elkészítési mód mind közül, melynek még új nevet is adtak. Ezzel az elkészítési móddal őrizhető meg a legtöbb jótékony hatású tápanyag az édesburgonyában.
Azonban mielőtt elárulnám a titkot, engedd meg, hogy végig vezesselek az eddig ismert elkészítési módokon, pontosabban azon, hogy mi történik az édesburgonyában általuk. Azért fontos ez, mert így tudni fogod, mely elkészítési módnál mire figyelj, hogy a batáta minél több beltartalmi értékét megőrizze.
A glikémiás érték változása
Kimutatták, hogy minél hosszabb ideig éri magas hőmérséklet az édesburgonyát, annál magasabbra szökik a glikémiás indexe az elkészítés során. A magas hőmérséklet persze nemcsak az édesburgonyában, hanem minden más élelmiszerben is hasonlóképp alakítja át a szénhidrátokat egyszerű cukrokká, így ez a jelenség általánosítható.
A serpenyőben sült édesburgonya 82, a sütőben sült 94, míg a főtt édesburgonya 46-os glikémiás index értékkel rendelkezik. Bár ezeket a számokat látva fogyasztás után hirtelen vércukorszint-növekedést várhatnánk, azonban egyáltalán nem ez történik a batátában lévő szénhidrátok felszívódásakor.
Az igazság ugyanis az, hogy a benne lévő szénhidrátokat közel sem olyan gyorsan veszi fel szervezetünk, mint például a hagyományos burgonyában lévőket. Az édesburgonyában lévő egyéb anyagok ugyanis elnyújtják a szénhidrátok felszívódását, így kiegyensúlyozott marad a vércukorszint. Ezen tulajdonsága révén képes még a kettes típusú diabéteszben szenvedő cukorbetegek vércukorszintjének kordában tartására is. A diabéteszben szenvedők számára tehát orvosilag bizonyított tény, hogy jóval előnyösebb a fogyasztása a hagyományos krumplinál. Ez nemcsak a cukorbetegeknek jó hír, de azok számára is, akik fontosnak tartják az egészséges táplálkozást.
Olvass tovább a témában dupla blogcikkünkben, ahol gimisek egy csoportjával végeztünk egy érdekes kísérletet az édesburgonya vércukorszintre gyakorolt hatásáról:
Vércukorteszt a gimisekkel 1. rész
Vércukorteszt a gimisekkel 2. rész
A főzés hatása
Számos tanulmányban vizsgálták az édesburgonyában lévő béta-karotin biohasznosulását, vagyis, hogy felvételre kerül-e hasznosítható formában a szervezetünkben. Kimutatták, hogy a főtt, tört édesburgonya fogyasztása megemeli az A-vitamin szintjét a vérben. Az édesburgonya percek alatt megfő, így közepes marad a glikémiás indexe főzés után, ami szintén kedvező, viszont a főzéskor beltartalmi értékeinek egy része a főzővízbe távozik. A legegészségesebb elkészítési módját keresve ezért a kutatók tovább vizsgálták az egyéb lehetőségeket.
A sütés hatása
Több vizsgálat is igazolta, hogy jobban hasznosul az édesburgonyából származó béta-karotin, ha az elkészült étel tartalmaz egy kis zsiradékot. Az A-vitamin köztudottan zsírban oldódik. Persze ez közel sem azt jelenti, hogy sütéskor úsznia kell a zsírban! Már 3-5 gramm zsiradék elegendő 4 személy számára készített adagnál a béta-karotin ilyen módon történő átalakításához. Ez a kevés zsiradék ugyanis lehetővé teszi a béta-karotinnak, hogy egy speciális formába alakuljon, amit micelláris formának nevezünk. Ez a forma teszi lehetővé, hogy a zsírban oldódó anyagok – mint a béta-karotin – mozoghassanak zsírmentes környezetben is, mint például a víz alapú vér. Emellett a felszívódását is segíti.
A béta-karotin ilyen, jól felvehető formába történő átalakulása 93 °C fokon már 5 perc alatt végbemegy. Az ilyen sütéshez akár egy evőkanál olíva olaj is elegendő.
Sütésnél jóval kevésbé oldódnak ki a tápanyagok az édesburgonyából, azonban a magasabb hőmérséklet nagyobb mértékben károsítja a hőre érzékeny tápanyagait.
A legegészségesebb elkészítési mód kidolgozásakor a kutatók igyekeztek ötvözni az egyes módszerek előnyeit, és elhagyni hátrányaikat. Így alkották meg az eddigi legegészségesebb elkészítési módot, amit egészséges párolásnak hívunk.
Az egészséges párolás
A módszer lényege, hogy a kis mennyiségű zsírt (egy evőkanál extra szűz olíva olaj) közvetlenül párolás után adjunk a még forró édesburgonyához. Ily módon elkerülhetjük, hogy a túlzottan felforrósodott olaj károsítsa a hőre érzékeny tápanyagokat, azonban segít a béta-karotin jól hasznosítható formába történő átalakulásában.
Hogyan csináld
Egészséges pároláskor egy mélyebb edény aljára töltsünk 2 centiméternyi vizet. Amíg a víz felforr, vágjuk fel az édesburgonyát kb. 1,5 cm-es kockákra (a bio édesburgonyát nem kell meghámoznunk, ha viszont nem bio, hámozzuk meg). Tegyük egy gőz számára átjárható edénybe, és így helyezzük a gőzbe az édesburgonya kockákat. 7 percnyi gőzölés után közvetlen a gázról levéve adjunk hozzá egy evőkanál extra szűz olíva olajat.
A módszerrel egyszerrel kerülhetjük el a főzés és sütés hátrányait, és élvezhetjük azok előnyeit. Párolással nem oldódnak ki értékes tápanyagok, és a túl forró olaj sem károsítja azokat.
De hogy meg is kóstolhasd, hogyan is ölt mindez testet, máris ajánlok neked egy remek receptet az egészséges pároláshoz.
Fordíts nagy gondot az alapanyagokra
Az egészséges táplálkozáshoz azonban nemcsak az ételeink elkészítési módjára, de a megfelelő alapanyagok beszerzésére is nagy gondot kell fordítanunk. Természetesen, mint minden mást, az édesburgonyát is ma már egyre több helyről megvásárolhatjuk. Akkor friss és életerős igazán egy zöldség, ha a legrövidebb utat teszi meg a termelőtől a vásárlóig. Sajnos ez többször gondot okoz az importált termékeknél, amelyek hajókon, kamionokon az esetek többségében sok ezer kilométernyi utat tesznek meg bizonytalan tárolási feltételek mellett. Különösen igaz lehet ez a biotermékekre, amik nincsenek vegyszerekkel kezelve, így még érzékenyebbek lehetnek a szállításra, tárolásra.
Több mint 10 éves biotermelési tapasztalattal bátran állíthatom, hogy a magyar földben termett édesburgonya közel sem marad el minőségében a tengeren túlitól, sőt! Hazánk egyedülállóan értékes termőföldje könnnyedén utasítja maga mögé számos ország termőterületeit. A Kárpátok ölelésében évről évre termett kincseink országhatárokon átívelő hírükkel méltán töltik be előkelő helyüket a világ gasztronómiai kuriózumai között.
Nálunk az édesburgonya egészen az ültetéstől a tárolás utolsó percéig azt kapja, ami számára a legjobb, hogy kifogástalan minőségben juthasson el vásárlóinkhoz. Modern tárolóink speciális mikroklímával hosszú hónapokig képesek megőrizni frissességét. Tudásunk legjavát nyújtva neveljük őket, mert a mi örömünk a te egészséged és elégedettséged!
Részesüljünk együtt páratlan földünk egészséget védelmező értékeiből.