Mentori felkérés
Nem túl rég olyan megtisztelő feladattal kerestek meg régi gimnáziumomból – a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumból, – hogy vállalnám-e egy néhány fős diákcsoport mentorálását egy tanulmányi versenyhez.
A dolgozat témája egy rendkívül értékes kutatás az édesburgonya vércukorszintre gyakorolt jótékony hatásáról, ahol a srácokkal végre élőben követhettük nyomon a batátát akcióban. Dupla blogcikkemmel most Veled is szeretném megosztani kutatásunk eredményét, mely eloszlathatja minden kételyedet a témában.
a gimis kutatócsoport
A mentori felkérésre természetesen gondolkodás nélkül igent mondtam.
Nem haboztam, mert szempillantás alatt felidéztem a gimiben töltött boldog diákéveket. Ahol kedvenc tantárgyamból, biológiából számos versenyen vettem részt tanulmányaim során, és volt, hogy országos selejtezőre is bejutottam. Az országos döntő ugyan már nem jött össze, de sikerrel ugrottam meg az azt megelőző akadályokat.
2011-ben fejeztem be tanulmányaimat a gimiben, ahová az egyetemi évek sikeres elvégzése után már két alkalommal is visszahívtak edukációs előadást tartani pályaválasztás előtt álló diákok részére.
A verseny témája és a kísérlet
Tavaly kezdett el körvonalazódni a kilencedikesekben, hogy valamilyen édesburgonyával kapcsolatos témában szeretnének kutatást végezni. Természetesen készségesen segítettem nekik mind a téma megtalálásában, mind a dolgozat kivitelezésében. Nelli tanárnővel – aki régen az én felkészítő tanárom is volt, – többször egyeztetve alakult ki a téma.
Nelli tanárnővel épp porciózunk
Persze a diákoknak legelőször magával az édesburgonyával kellett megismerkedniük. Önálló kutatást végeztek az interneten, majd velem is interjút készítettek. Az alapok lefektetése után a dolgozathoz tartozó érdekes kísérletet is beállítottuk.
remek hangulatban telt a délután
A kísérletben az édesburgonya vércukorszintre gyakorolt kedvező hatását vizsgáltuk saját magunk példáján. A hangulat szuper volt, az eredmény pedig igazán látványos, melynek elemzését blogcikkem második epizódjában,
itt olvashatod el.