Édesburgonya palántáink sikertörténete


Édesburgonya palánták

Több éve foglalkozunk már édesburgonya palánták értékesítésével, de hogy mit is jelent ez számomra, arról még nem beszéltem.

Minden régen, aznap kezdődött…

 

Átlagos tavaszi nap volt

Az a tipikus fajta, amikor ha napon vagy már érzed annak erejét, de árnyékban még megborzongsz kicsit. Szokásomhoz híven elindultam, hogy bejárjam a fóliaházat, hisz csak úgy indulhat jól az ember napja, ha látja, hogy minden rendben van a gazdaságban. Különösen a nemrég elültetett édesburgonya palánták körül. Emlékszem, beléptem a sátor ajtaján, de az az első lépés aznap valahogy egészen más volt, mint addig azelőtt bármikor. Ugyan már, gazdaként mindig is tudtam, mire való a fóliasátor, akkor viszont a lelkem érezte át, hol is vagyok. A nap csak nemrég emelkedett a horizont fölé, sugarai aranyköddé változtatták a sátor körüli alacsony párát. Az apró növények levelein tükröződő sejtelmes fényben gyönyörködve egyszerre megértettem, mi is történik itt valójában… Szinte ledermedve, hosszú percekig álltam a tavaszzöld levéltenger, a testet öltő élet előtt… Egyike volt ez azon pillanatoknak, melyeknek sosem akarjuk, hogy vége legyen. Aztán már csak arra tudtam gondolni, hogy ezt az élményt mindenkivel meg kell osztanom. Hiszen amivel foglalkozunk, az igazán a miénk. A munkánk teszi széppé és különlegessé, még ha annyira nem is sikerül mindig jól, de a miénk!

Nincs fantasztikusabb érzés betakarításkor, mint örvendezni saját munkánk gyümölcsének.

Így indítottuk meg néhány éve e kivételes növény palántáinak értékesítését.

Persze palántákat már addig is készítettünk, de kizárólag saját ültetési céllal. Induláskor 2 hektárnyi területen folytattunk termelést. A szinte minden új gazdaságot érintő kezdeti nehézségek minket sem kerültek el.  Akkoriban az édesburgonya termesztéséről még szinte sehol sem lehetett segédletet elérni, és mivel évről évre igyekeztünk duplázni a termőterületünket, mindig újabb és újabb nehézségekbe ütköztünk. Ki kellett építeni és folyamatosan bővíteni az infrastruktúrát, hogy hozhassuk a saját magunk felé támasztott minőségi és mennyiségi követelményeket.

Azt add, amit szívesen kapnál

Nap mint nap új ismereteket szerezve az édesburgonyáról, megtapasztalva utánozhatatlan értékeit, azonnal tudtuk, hogy tőlünk csak a legtisztább termesztési módot érdemli, és mindazok akik fogyasztani fogják. Így döntöttünk könnyedén a biogazdálkodási forma mellett. A problémákon mindent latba vetve dolgoztunk, napról napra fejlesztettünk és tökéletesítettünk. Így lett a kezdeti 2-ből 4, 8, 10, majd 20, idén pedig ennél is több hektárnyi termőterületünk. Ilyen növekedés mellett persze hamar „kinőttük” a régi 1700 m2-es fóliasátrat, így felállítottunk egy 4500 m2-eset is.

Ekkor kezdtük el értékesíteni a palántákat.

Palánta csomagolási technológiánkat szinte minden évben fejlesztjük. Idén például már a 20, a 40 és a 60 darabos palántarendelések speciális rögzítő elemmel ellátott, egyedi méretű dobozokban kerülnek feladásra.

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a palántáink életerősen és a lehető leggyorsabban eljussanak vásárlóinkhoz. Az időjárással azonban mi sem dacolhatunk. Szeszélyeit be is mutatta a tavalyi évben, ami egy problémás szezonévet eredményezett. 2019 nyarán ugyanis egymást váltották a zivatarok, viharok. Abban az évben a palánták ültetését is csak május 25-én tudtuk elkezdeni, mivel hideg és csapadékos volt a tavasz. Később persze már hiába jött egy szép és meleg szeptember, túl sok lemaradást szenvedtek növényeink a hűvös éjszakák miatt, így a termés nem lett olyan, mint azelőtt. Ilyenkor mindenütt ez a helyzet, a környező országokban is hasonlóképp alakultak a dolgok. De termés azért így is alakult, sebaj, majd legközelebb! Ilyen esetekben nem szabad, hogy derékba törjön a termelői kedvünk, hiszen sokkal többet érünk azzal, ha a kedvtelenség helyett újult erővel próbáljuk meg a következő években.

 

Tápkockás édesburgonya palánta

Munkával a minőségért

Az időjárási nehézségek épp elég gondot jelenthetnek a palántáknak, így mi – az országban egyedüliként – tápkockákkal adjuk palántáinkat. Rendkívül fontosnak tartjuk ezt, mivel a növény palántaként intenzív fejlődésben van. A dobozban való szállítást is sokkal jobban bírja, mivel a tápkocka vizet és tápanyagokat is tartalmaz. Segítségével a gyökereik is sokkal fejlettebb állapotban várják a kiültetést. Palántáink egészsége iránti törekvéseink sikerességét igazolják elégedett vásárlóink véleményei is. Számunkra a vásárlóink elégedettsége a legfontosabb, ezért ennek  érdekében sosem voltunk rest a plusz munkálatok, nagyobb anyagi költség és gondosabb munkavégzés ráfordításában. Így nyugodt szívvel tudjuk azt adni, amit ellenkező esetben mi is kapni szeretnénk. Mindezeken túl a most zajló ínséges időkben méginkább vásárlóink segítségére siettünk, így palántáink árán sem változtattunk, így is segítve a magyar családok helyzetét hazánkban.

Törekvéseinket úgy tűnik siker koronázza, mert visszatérő és új vásárlóinknak hála évről évre egyre több édesburgonya palántát értékesíthetünk. Ezúton is nagy köszönet nekik bizalmukért és ezentúl is mindent el fogunk követni a lehető legjobb minőség biztosításáért.

Minden egy helyen

A pontos kiszállítási ütemterv tartása nálunk alapkövetelmény. Palántavásárlóinknak nincs más dolguk, mint előrendelni termékeinket és várni, hiszen innét rajtunk a sor!

Az előrendelés leadására egészen január elejétől lehetősége van az érdeklődőknek. Az előrendelés leadását követően pedig természetesen, egészen a kiszállításig megváltoztathatják a megrendelt mennyiségeket. Mivel ez a trópusi zöldség nagyon érzékeny a hidegre, ezért az előrendelt palántás termékek kiszállítását minden évben május második felében kezdjük meg. (Az időjárás szeszélyei miatt még így is várni érdemes néhány napot a kiültetéssel, mint 2019-ben is.) A kiszállítás pontos napjáról egy héttel a kiszállítás pontos napja előtt, személyre szóló e-mailben tájékoztajuk vásárlóinkat, így mindenki elő tud készülni a palánták fogadására.

Mit is? Hogyan is?

A tőlünk palántás termékeket előrendelt vásárlók automatikusan jogosulttá válnak Termelői Akadámiánkra. Ez egy hírlevélsorozatot jelent, melyben néhány naponként, egy hónapon át szinte minden tudnivalót elküldünk vásárlóinknak a batáta otthoni termesztésével kapcsolatban. Az akadémia tudásanyaga sokéves munka-, és termesztési tapasztalatainkon alapul, így segítségével bárki kényelmesen, otthonában elsajátíthatja a termesztés elméleti tudnivalóit, amit mi kemény munkával, hosszú évek alatt tökéletesítettünk. Számos ötletet, kivitelezési tippet és javasolt eljárást is tartalmaz, melyek mind-mind megkönnyítik az édesburgonyát otthon termesztők életét.

Szállítási információk

Ahogy fentebb írtam is, minden évben május második felében, a fagyosszentek elvonulása után kezdjük meg a palánták kiszállítását rendelésfeladási sorrendben. Általában a januárban és februárban megrendelt palántás termékeket szállítjuk ki az első héten. második héten a márciusban-, harmadik héten az áprilisban-, negyedik héten pedig a májusban és június elején előrendelt palántákat szállítjuk ki. Ezek a hetek a kiszállítás kezdetétől számított napokat jelölik.

Ha a kiszállítást megelőző e-mailben olyan szállítási időpont szerepel, amelyben a csomag átvétele nem megoldható, igény szerint változtatni tudunk a kiszállítás dátumán. A pontos kiszállítási idő egyeztetése rendkívül fontos a palánták minőségének biztosítása szempontjából, ugyanis a sötét dobozban fény és víz nélkül nehezen viselik a hosszadalmas, oda-vissza szállítást a depóba.

Nélküled nem menne

Visszatekintve kissé az elmúlt néhány évre, ha bárki arra kérne, hogy fogalmazzam meg egy szóban mindazt, amit vásárlóinknak és követőinknek mondanék, az ez lenne: köszönöm. Köszönöm, hogy segítetek abban, hogy a hivatásomnak élhessek. A célomnak, hogy országszerte népszerűsítsem a batáta életet adó értékeit. Köszönöm a belénk fektetett bizalmatokat is, hiszen egyedül kevés lennék mindezek megvalósításához. Veletek együtt azonban az egészséges élet alapjaira, közösen egy reményteljes jövőt építhetünk. Mert talán most, ezekben az ínséges időkben a legfontosabb, hogy céljainkért tovább küzdjünk, közös erővel lépjünk előre, és haladjunk tovább a sikeres jövő felé!
Az élet mindenütt utat tör magának, megállíthatatlan! Ezt a lendületet, kitartást és örömet érzem kilépve a földekre.

 

 

Fogadd meg a tanácsom. Ha lehetőséged van rá, ne hagyd ki az otthoni édesburgonya termesztés örömét az életedből, mert a saját termesztés élménye legalább olyan jó a léleknek, mint a batáta a szeretteink és saját magunk testi egészségének.

Na? Indulhatunk?

Kovács András

Megosztom az ismerőseimmel...

Top fogyasztói cikkek


Top termelői cikkek