Lila édesburgonya sajttorta


Magyarországon elsőként szeretném bemutatni ezt a lenyűgöző desszertet.

Bár hazánkban a sárgahúsú batátát kedvelik leginkább, vannak országok, ahol más fajtáé a főszerep. Így van ez Hawaiin, Japánban és a Fülöp-szigeteken is, ahol a lilahúsú batáta a legnépszerűbb. Nos, nem mondhatjuk, hogy ezek az országok a szomszédaink, azonban gazdaságunk termesztéstechnikája lehetővé tette, hogy ez a trópusi zöldség a távoliból hazai egzotikummá válhasson, megteremtve többek közt a lila édesburgonya sajttorta receptjét is. Amennyiben többet akarsz tudni erről az igazán különleges és talán legtöbb módon elkészíthető fajtáról,
itt folytasd az olvasást.

 

elkészült a lila sajttorta

Személy szerint nem vagyok túl édesszájú, a sajttortát viszont nagyon szeretem. A lila pite mellett többek közt ez adta az ötletet, hogy elkészítsem ezt, a hazánkban így először bemutatott lila batátás sajttorta változatot. Remek ötletnek tűnt, hiszen életünk folyamán mindig akad alkalom az ünneplésre, egy torta pedig mindig emeli annak varázsát. Nemcsak küllemre, de ízre is fantasztikus lett. Ne tévesszen meg a recept egyszerűsége, mert félórányi cukrászkodás után olyan ízélményt nyújtasz majd vele, amely a jóhírű éttermekben is megállja a helyét, ezt garantálom. Káprázatosan lila színe miatt önmagában is vonzó, magvakkal és lila öntettel díszítve pedig egyenesen ellenállhatatlan. Hidd el, ha ezt a tortát feltálalod, mindenkinek le fog esni az álla. Gyűjtsd be te is a dícsérő szavakat és osztozz szeretteiddel az általa okozott örömökben. A receptjét pedig talán jobb, ha már most kiírod, mert biztosan lesz aki kérni fogja a vendégek közül.

 

A lila sajttorta a FEM3 CAFÉ stúdiójában is nagy sikert aratott.
A műsor felvételeit itt találjátok:

Első rész

Második rész

 

De nem szaporítom tovább a szót, kapjuk is elő az eszközöket és a hozzávalókat!

HOZZÁVALÓK

Az alaphoz:

200 g natúr reggeliző keksz

150 g magkeverék (tökmag, kesudió, mandula, dió, pisztácia)

120 g vaj olvasztva

 

A krémhez:

400 gramm Philadelphia krémsajt

200 ml habtejszín felverve

300 gramm lila édesburgonya

4 evőkanál porcukor

2 teáskanál vanília aroma

 

ELKÉSZÍTÉS

A lila sajttorta elkészítése csupán kb. 30 percet vesz igénybe!

Daráljuk le a kekszet és a magvakat, keverjük össze és adjuk hozzá az olvasztott vajat. Gyúrjuk át, majd helyezzük tortaformába (ez lehet akár egy hagyományos tál is) és tömörítsük le alaposan az aljára. Ha készen vagyunk a tömörítéssel, tegyük félre 30 percre, addig elkészíthetjük a krémet.

Hámozzuk meg az édesburgonyát és pároljuk puhára, a tejszínt pedig verjük habbá. A krémsajtot habverő segítségével lazítsuk fel, majd adjuk hozzá a párolt édesburgonyát, a vanília aromát és alaposan keverjük össze. Végül adjuk hozzá a tejszínhabot és keverjük át újra.
Az így készült sűrű krémet öntsük az alap tetejére, és egyengetés után rakjuk a tortát hűtőbe 4 órára.

Fogyasztás előtt a magkeverék egész vagy tört magjaival díszíthetjük. De készíthetünk hozzá nagyon guszta és finom lila öntetet is.

 

A lila öntet hozzávalói:

300 g párolt lila édesburgonya

3 dl sűrített tej

1 teáskanál vanília aroma

 

Egyszerűen keverjük egységesre a hozzávalókat, és a tálalni kívánt tortaszeletekre öntve még ínycsiklandozóbbá tehetjük vele a desszertünket.

lila édesburgonya sajttorta

Készítsd el te is, és írd meg véleményedet vagy saját receptötletedet ehhez a tortához az info@edesburgonya.bio e-mail címre.

 

A lilahúsú BIO édesburgonyát bármikor azonnal beszerezheted webáruházunkban:

Lilahúsú BIO édesburgonya

 

Érdekességek a sajttortáról

A sajttorta fogalma kb. 15-18 évvel ezelőtt kezdte megismertetni magát Magyarországon. Akkoriban első hallásra szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy sajtból is készíthető torta. Ez a téves elképzelés azonban a semleges ízű krémsajt köztudatba kerülése után hamar szertefoszlott, így ez a lenyűgöző desszert megkezdhette világkörüli hódítását. Bár a leghíresebb a New York-i változat, már az ókori Görögök is az elődjének számító sajtos süteményt adták az olimpiák sportolóinak. Elkészítéséhez a sokak által legkiválóbbnak tartott krémsajtot végül egy amerikai farmer készítette el először, Philadelphia névvel illette, mely a sajttorta összetevőinek koronázatlan királya.

 

Az öröm az egyik legcsodálatosabb emberi érzés. Okozz te is örömet szeretteidnek ezzel az ámulatba ejtő desszerttel, mert a mosolyhoz egy szelet torta is elég!

Kellemes cukrászkodást!

Kovács András

Megosztom az ismerőseimmel...

Top fogyasztói cikkek


Top termelői cikkek