Ha bárhol elhangzik ez a szó: gnocchi, a jelenlévők reakcióiból hamar rá fogsz jönni, hogy ki találkozott már közülük ezzel a finomsággal, mert aki kóstolta, szinte biztosan a kedvencei közé sorolja. A gnocchi nem más, mint egy olaszos krumplinudli. Ugye máris sokkal ismerősebben cseng ez a név. Ha pedig rólam van szó, természetesen csakis édesburgonya gnocchi jöhet szóba.
A gnocchi, (ejtve: nyokki) eredetileg Olaszországból származik, innét kezdte gasztronómiai térhódítását, mégpedig olyan sikerrel, hogy ma már szinte nincs olyan szeglete a világnak, ahol nem ismernék és szeretnék ezt a könnyű, finom, és nem utolsó sorban költséghatékonyan elkészíthető ételt. Különféle mártásokkal tálalva gyorsan és egyszerűen elkészítheted otthon is. Mivel a hozzávalók szinte szezonálisan variálhatók, kis kereséssel sokféle receptet fellelhetsz hozzá.
De hogy ne kelljen keresgélned, én is kaptam az alkalmon, hogy a jót még jobbá, még egészségesebbé és szó szerint még színesebbé tegyem számodra saját receptemmel, amit a FEM3 Café, – sokunk egyik kedvenc reggeli – főzős rovatában is elkészítettem.
Gyere, tarts velem ebben a felejthetetlen kalandban és készítsd el első édesburgonya gnocchidat.
A tálakat pedig ne tedd messzire, mert hidd el, nemsokára újra kelleni fognak.
Az édesburgonya gnocchi hozzávalói:
Sárga édesburgonyából készítve:
- 500 gramm főtt sárga édesburgonya
- 125 g édesburgonya liszt
- 125 g rizsliszt
Lila édesburgonyából készítve:
- 500 gramm főtt lila édesburgonya
- 90 g édesburgonyaliszt
- 90 g rizsliszt
A szósz hozzávalói:
Az édesburgonya gnocchi elkészítése:
A szósz elkészítése:
https://edesburgonya.bio/lila-es-sarga-edesburgonya-gnocchi-fem3-cafe/