Legkésőbb meddig adjam le a rendelést, hogy még a héten megérkezzen?




Szállítási információk

A megrendelések 1-4 munkanapon belül kerülnek kiszállításra. A csomagok feladására minden kedden és csütörtökön kerül sor.
/A palánták és a termesztést segítő eszközök kiszállítási információit a bejegyzés végén találod a lap alján./

A hétfő és kedd 8:00 óra között rendelők már szerdán, a kedd 8:00 – és csütörtök 8:00 óra között rendelést leadók már pénteken megkaphatják csomagjaikat. A csütörtök délutáni, pénteki és hétvégi rendeléseket következő héten kedden adjuk át kiszállításra, így leghamarabb szerdán érkezhetnek meg.

A kedden és csütörtökön reggel 8:00 óráig beérkező rendeléseket még aznap feladjuk.

Tehát hétfőtől csütörtök reggel 8:00-ig mindenképpen add le a rendelésedet, ha még a héten meg szeretnéd kapni termékeinket.

Azonban előfordulhat, hogy az időjárás miatt csak később tudjuk feladni a csomagodat. Így azt javasoljuk, hogy ha mindenképp az adott héten szeretnéd megkapni rendelésed, úgy azt legkésőbb kedd délutánig rendeld meg!

Hétfői napra nem szállítunk ki, mivel nem szeretnénk, hogy az édesburgonya a depóban töltse a hétvégét, ahol számára kedvezőtlenek lehetnek a tárolási feltételek (pl.: téli időszak).

Természetesen a megrendelt termékek minőségére nincs hatással a szállítás szempontjából kései rendelés, mivel csak a csomag feladásának napján kerül ki az édesburgonya a számára biztonságos tárolóhelyiségeinkből. Útjukra mindig friss termékeket bocsátunk.

 

Előrendelhető termékeinkre vonatkozó szállítási információk

A palántákat a termesztést segítő eszközökkel együtt, május közepétől kezdjük el kiszállítani. Az érkezésük előtt egy héttel e-mail értesítést küldünk a kiszállítás pontos dátumával, amit lehetőség van módosítani válasz e-mail formájában.
A kiszállítást általában 4 hét alatt fejezzük be, ami idén várhatóan május 16.- és június 9. közé fog esni. A beérkező rendelések számától függően ez az időintervallum +1 héttel kitolódhat. Ha így is alakul, ez nem jelent számodra lemaradást, hiszen mi is csak a megrendelt palánták kiszállítása után fogunk a saját palántáink elültetéséhez. Így nálunk az ültetés akár június végéig, extrém esetben július közepéig is elhúzódhat.
Természetesen a palántákat rendelési sorrendben szállítjuk ki, de emellett igyekszünk figyelembe venni a rendeléskor megjegyzésben kért szállítási dátumra vonatkozó egyedi igényeket is. Túl nagy mértékben azonban nem tudunk eltérni a rendelési sorrendtől, ezért utolsókból nem lesznek elsők. Így aki például májusban rendel, jó eséllyel júniusban fogja megkapni a palántáit.

Megosztom az ismerőseimmel...
Megosztom az ismerőseimmel...

Top fogyasztói cikkek


Top termelői cikkek